Hiába jön a baba, nem minden jelzálogkölcsönre vonatkozik a hitelelengedés - de miért?
Ha egy jelzáloghitellel rendelkező családban második vagy harmadik gyermek születik, joggal számíthatnak arra, hogy az érvényes szabályoknak megfelelően kölcsönük egy részét nem kell visszafizetni. Nem mindegy azonban, hogy milyen típusú hitellel rendelkezik a család és hogy mikor vették fel, előfordulhat ugyanis, hogy a meglévő jelzáloghitelre nem vonatkozik az elengedés. Az erre vonatkozó feltételeket gyűjtötte össze a Bank360.hu.
2020.10.06
A jelzáloghitel elengedést a családvédelmi akcióterv részeként elsőként azok a családok vehették igénybe, ahol 2018. január 1. után született meg legalább a harmadik gyermek – ők egymillió forinttal csökkenthették jelzáloghitel-tartozásukat. Azóta a program tovább bővült, 2019. július 1. óta már a második gyermek megszületése után igénybe vehető az egymillió forintos elengedés, a harmadik gyermek után pedig négymillió forinttal is csökkenthető a fennálló tartozás. A legfontosabb feltétel, hogy csak olyan hitel elengedésére lehet felhasználni a kedvezményt, amit a gyermek születése, illetve a magzat három hónapos kora előtt vettek fel a szülők.
Az elengedés minden esetben jelentős segítséget jelenthet a családok számára, hiszen így hamarabb fizethetik vissza fennálló kölcsönüket, tehermentesítve ezzel a családi kasszát. A feltételek részletes leírása ezen az oldalon olvasható.
Mely hitelekre vehető igénybe a jelzáloghitel elengedése?
A jelzáloghitel-elengedésre vonatkozó rendeletben pontosan meghatározzák, hogy milyen típusú hitelekre vonatkozik a kedvezmény. Ahogy a neve is mutatja, a jelzálog alapú kölcsönöknél érhető el a tartozás csökkentése, a személyi kölcsönök vagy a babaváró hitel esetében erre nincs lehetőség - akkor sem, ha a kölcsönt lakáscélra fordította az igénylő. Fontos azonban, hogy a jelzáloghitelek közül sem mindre vonatkozik a rendelet.
Ahhoz, hogy el tudja dönteni egy adós, hogy az ő hitelére vonatkozik-e a szabályozás, két dolgot kell ellenőriznie:
- egyfelől, hogy szabad felhasználású vagy lakáscélú jelzáloghitele van
- másfelől pedig, hogy mikor vette fel a kölcsönt
A hitel típusát illetően a vízválasztó a jelzáloghitel rendelet kihirdetésének időpontja, ami 2017. november 14. Az ez előtt felvett hiteleknél minden olyan forint alapú jelzáloghitelre igénybe vehető az elengedés, amelynek fedezete egy Magyarország területén lévő, az ingatlan-nyilvántartásban lakás, lakóház, tanya vagy birtokközpont megjelöléssel nyilvántartott ingatlan. Vagyis akár szabad felhasználású jelzáloghitelekre is igénybe vehető a tartozás elengedés, attól függetlenül, hogy mire fordította az adós a kölcsönt, amikor felvette.
A 2017. november 14. után felvett jelzáloghitelek esetén viszont csak abban az esetben engedi el az állam a fennálló tartozás egy részét, ha lakáscélú kölcsönről van szó, vagyis ha a hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése vagy felújítása volt.
A rendelet szerint ide tartoznak az olyan állami kamattámogatással igényelhető lakáscélú hitelek is, mint a csok és a falusi csok mellé igényelhető kölcsönök, illetve akár a lakástakarék mellé felvett lakáshitelek is. Ezeken felül, a felsorolt célokra felvett hitelek kiváltására igényelt jelzálogkölcsönök is megfelelnek a szabályozásnak.
Mikor nem felel meg a hitel a feltételeknek?
A fentiekből következik, hogy a 2017. november 14. után felvett szabad felhasználású jelzáloghitelekre nem vehető igénybe az elengedés továbbá akkor sem érhető el a lehetőség, ha a gyermek születése megelőzte a hitelfelvételt.
Szintén kizáró oknak számít, ha a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanban nincs az igénylőknek együttesen legalább 50 százalékos tulajdonrésze.
Mekkora összeg engedhető el maximum a fennálló tartozásból?
A jelzáloghitel elengedés nemcsak egy alkalommal igényelhető, hanem akár több részletben is, ugyanis a második és a harmadik gyermek után igénybe vehető elengedés összeadódhat. Ha a családban például a második gyermek 2019. július 1. után született meg, akkor a fennálló tartozásból egy millió forintot engedett el az állam. Ha ezután még egy gyermek születik, akkor további négymillió forinttal csökkenthető a fennálló tartozás, tehát egy háromgyermekes család összesen ötmillió forint támogatást is kaphat az államtól.
Ha ezután további gyermekek is születnek, akkor további egy-egy millió forintot vállal át az állam a hiteltartozásból. Ha az igényelhető támogatás összege nagyobb, mint a fennálló tartozás, akkor értelemszerűen a támogatás összege nem fogja meghaladni a fennálló tartozás összegét.