Nem tudja, mennyiért bankol? Akár több tízezer forintot is kidobhat az ablakon, de ennek nem kell így lennie
A jövő év lehet az az év, amikor tudatosabban állunk a pénzügyeinkhez a járvány miatt. Sokan megtanulták idén, hogy minden forint számít, az is, amit bankolásra költünk. Szakértővel vizsgáltuk meg, hogy milyen költségeket rejt egy bankszámla és hogyan érdemes olcsósítani.
2020.12.12
Sokan a mai napig meglepetten állnak a bankszámlájuk havi egyenlegközlő kimutatása előtt, amikor meglátják, hogy mennyi pénzt vont le tőlük a bank egy-egy utalásért vagy kényelmi szolgáltatásért. Ezek a költségek gyakran több tízezer forintra is rúghatnak évente, márpedig idén kiderült: érdemes megalapozottan költekezni, hiszen bármikor beüthet egy koronavírushoz hasonló katasztrófa.
A Bank360.hu elemzői elmondták, hogy a leggyakoribb bankszámlához kapcsolódó díjak, amelyekre oda kell figyelnünk:
- a készpénzfelvétel díja,
- az átutalások költségei,
- a számlavezetés díja,
- és a bankkártya éves díja.
Nemcsak bankonként, de bankon belül is hatalmas eltérések lehetnek a számlák árazása között, ráadásul ma már több tucat termék közül választhatunk.
A Bank360.hu által vizsgált pénzintézetek bankszámlái között találhatunk olyat decemberben, ahol csak a számlavezetési díj 17 832, a bankkártya díja pedig 8 723 forint évente, míg ha havonta felveszünk a törvényileg díjmentes 150 000 forinton felül további 200 000 forintot készpénzben, 44 976 forint lesz a készpénzfelvétel éves díja. Ha készpénzfelvétel helyett 350 000 forintot átutalnánk, annak díja éves szinten 6 300 forint lenne. Azaz annak, aki előszeretettel használ készpénzt, egy ilyen bankszámla éves szinten akár 71 531 forintba is kerülhet, de még akkor is 32 855 forint, ha átutalással fizet.
A szakportál felhívja a figyelmet, hogy további költségek is drágíthatják a számlánkat: tipikusan ilyen népszerű, de drága szolgáltatás az SMS-értesítés a tranzakciók után, amely egy nagyobb számlaforgalom mellett havi több száz, éves szinten pedig több ezer forint lehet.
Hogyan olcsósítsuk a bankszámlánkat?
"Legyen szó akár lakossági vagy vállalati számlavezetésről, aki elég alaposan felméri a bankok ajánlatait, és ismeri a saját számlahasználati szokásait, hatékonyan csökkentheti a bankolási kiadásait" - véli Veres Patrik, a Bank360.hu pénzügyi szakértője. Minden nagyobb kereskedelmi bank kínál díjkedvezményt, ha teljesítjük az ehhez tartozó feltételeket. Ilyen például egy meghatározott jövedelem rendszeres érkeztetése a számlára: minél nagyobb összeg kerül a számlára havonta, annál kedvezőbb díjak mellett használhatjuk a lakossági számlát. Egy másik módja az olcsósításnak az aktív bankolás: ha vállaljuk egyes szolgáltatások igénybevételét és azt, hogy bizonyos számú tranzakciót elvégzünk havonta, szintén csökkenhet az ár.
“Kedvezőbb áron érhetők el azok a számlacsomagok is, amelyek digitális megoldásokra támaszkodnak. A bank számára is az a leginkább költséghatékony megoldás, ha a bankfiók, az ügyintéző és a papírmunka helyett a netbankot, mobilbankot választjuk és önállóan bankolunk. A rendszer fenntartása olcsóbb, így a mi bankszámlánkat is olcsóbban kínálhatja a bank, arról nem is beszélve, hogy járvány idején a netbankolásnak higiéniás előnyei is vannak.”
Hogyan hasonlítsuk össze a számlákat?
2021-ben is egyszerű dolgunk van, ha meg akarjuk tudni, mennyiért is bankoltunk idén. A pénzintézetek idén először küldtek, de 2021 januárjában is küldenek egyszerűsített díjkimutatást, amellyel könnyedén átláthatjuk, mennyibe került a bankszámlánk 2020-ban.
Ennek tudatában már pofonegyszerű a Bank360.hu bankszámla kalkulátorával összehasonlítani, hogy ehhez képest találunk-e olcsóbb megoldást. A személyre szabott kalkulációval, online bankolást választva láthatjuk, hogy a banki költségeket éves szinten bőven 10 000 forint alá is csökkenthetjük egy kedvező bankszámla kiválasztásával.