ASTRA CSŐD! Ki kártalanítja az ASTRA lakás és CASCO biztosítottjait?

Közel 200 ezer szerződés biztosítottjai kerültek kellemetlen helyzetbe az által, hogy a román ASTRA S. A. Biztosító annak ellenére csődbe ment, hogy korábban piacvezető társaság volt hazájában. A kártalanítás elviekben az un. kártalanítási alap terhére történik majd, azonban Magyarországon ez csak a kötelező gépjármű biztosítások esetén fizet.

2015.09.29

A román ASTRA Biztosító fizetésképtelenné válása és a vele szemben kezdeményezett csődeljárás a magyarországi és a szlovák ASTRA leányvállalatokat is súlyosan érinti. A magyar leányvállalat mintegy 160 ezer kötelező felelősség biztosítási-, 20 ezer lakás- és 10 ezer CASCO biztosítási szerződéssel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a felszámolási eljárás várható elrendelésével jelentősen megváltozik az ügyfelek, a károsultak helyzete.

A felszámolás idején a kötelező biztosítási károk rendezése tűnik a leginkább megoldottnak, mivel arra román és magyar garancia alap is van. Itt várhatóan a magyar garancia alap fog eljárni, vagyis a hazai
KGFB károsultaknak a MABISZ által kezelt KALAP fizet majd. A lakás és a CASCO esetében azonban már más a helyzet. A felszámolás alatt csak a román kártalanítási alapra számíthatnak majd a magyar ügyfelek, és persze ugyan ebből az alapból kártalanítják majd a román és a szlovák károsultakat is (vagyis az alapnak sok százezer ügyféllel kell majd kárt rendeznie). Az még nem tisztázott, hogy ez a „nemzetközi” kárrendezés hogyan fog történni és menyi időt vesz majd igénybe károsultakként.

További probléma, hogy a román alap csak 30 ezer EURO-ig (azaz valamivel több, mint 30 millió forintig) térít meg a károkat. Ennél nagyobb értékű
ingatlan ok totálkára esetén tehát még akkor is csak részben térülnek meg a károk, ha az ügyfélnek sikerül is gyorsan kárt rendeznie a román alap terhére.

Szerencsére Magyarországon az új Ptk. a lakás és a CASCO biztosítások esetén már lehetőséget ad arra, hogy az ügyfelek un. „többszörös biztosítást” kössenek. Vagyis bárki, aki a fenti bizonytalan és kockázatos helyzetet el akarja kerülni az köthet új lakás és CASCO biztosítást is, szabadon választott új biztosítóval. Ilyen esetben a jövőbeni kárait már az új biztosítónál kell bejelentenie, aki azt - függetlenül az ASTRÁ-s szerződéstől - köteles lesz majd rendezni.

Addig azonban, míg nem kerül sor a felszámolás elrendelésére, tanácsos a díjakat pontosan fizetni az ASTRA részére, hiszen ellenkező esetben biztosan nem számíthatnak majd kártérítésre a hazai ügyfelek.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 05.