Egy csepp romantika: lenyűgöző naplementék Európában

Igazán varázslatos élmény végignézni, ahogyan a nap eltűnik a horizonton, és vannak olyan helyszínek, ahol naplementekor egyenesen úgy érezhetjük, hogy egy mesébe csöppentünk. A legromantikusabb nyári élmény kiülni valahova és megcsodálni a naplementét – ezt a nyaralás alkalmával sem érdemes kihagyni, sőt, akár bakancslistát is készíthetünk azokról a helyekről, ahonnan szeretnénk naplementét nézni. Ebben segítünk cikkünkkel – mutatunk 5 romantikus európai helyszínt!

2021.08.26

Mykonos, Görögország

Baráti társaságoknak és pároknak is tökéletes választás Mykonos szigete, ugyanis a pezsgő éjszakai élet mellett már-már Velencére hajazó hangulatos utcácskák várják az idelátogatókat. A gyerekes családoknak kedveznek a homokos partszakaszok, de a vízi sportok kedvelői sem fognak unatkozni itt. A fantasztikus naplemente pedig mindenki számára tökéletes zárása a napnak, ami egyben a napkeltéig tartó szórakozás kezdete is lehet. A szigetre repülővel tudunk a legegyszerűbben elutazni, amire néhány trükk bevetésével akár kedvezőbb árú jegyeket is szerezhetünk.

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!

Díjszámítás »

Grand Canal, Olaszország

Nincs romantikusabb program egy velencei gondolázásnál – főleg, ha naplementében szeljük a habokat! Nemcsak pároknak kihagyhatatlan program, minden itt nyaralónak érdemes átélnie ezt az élményt. Mielőtt belevágunk a kalandba, gondoskodnunk kell a biztonságról is utasbiztosítással – jó hír, hogy a Biztosítás.hu-n az úti célunknak és a tervezett programoknak megfelelő biztosítást választhatunk, így például köthetünk kifejezetten olaszországi városnéző túrára is.

Santorini, Görögország

Álomszép naplemente várja a nyaralókat a görög szigeten: Santorinin kötelező program beülni egy étterembe vagy kávézóba és onnan megcsodálni, hogyan festi aranyszínűre a lemenő nap az eget és a tengert. Amit fontos tudni, hogy ha csúcsszezonban utazunk ide, a népszerűbb helyeken nagy tömegre kell számítanunk, ezért lehet, hogy érdemesebb egy kevésbé zsúfolt pontot kinézni magunknak. A legkedveltebb naplementenéző célpont Oia, de nézhetjük Firából vagy Pirgoszból is. Ajánlott hamarabb érkezni a helyszínre annak érdekében, hogy biztosan jó helyről lássuk a mesébe illő tengerparti naplementét.

Matterhorn, Svájc

Egy hegyvidéki naplemente éppoly lélegzetelállító lehet, mintha a tengerpartról csodálnánk – különösképpen igaz ez a Toblerone csokoládé csomagolásáról jól ismert Matterhorn-hegycsúcsra. Varázslatos látványt nyújt, ahogy a naplemente meleg, narancssárgás színei összekeverednek a havas hegyvidék kékes árnyalataival. Bátran kijelenthetjük, hogy az egyik legkülönlegesebb érzés innen végignézni a naplementét mindazok számára, akik a természet csodáiban szeretnének gyönyörködni.

Zadar, Horvátország

A horvát tengerpart remek választás, ha egy romantikus naplementére vágyunk, hiszen szinte bárhonnan nézzük, biztosan felejthetetlen élményben lesz részünk. Zadar városa autóval nagyjából 7 óra alatt elérhető Budapestről, de két másik tengerparti várost – Splitet és Rijekát – akár vonattal is megközelíthetünk. Zadarban a tengerpart szerelmesein kívül a történelem kedvelői is megtalálják a számukra érdekes szórakozást, ugyanis az óvárosban több különleges épület is található. A mesés naplemente élményét fokozza a híres tengeri orgona: a lépcsőzetes építményen a hullámok játszanak érdekes dallamokat.

Fontos, hogy utazás előtt tájékozódjunk a Konzuli Szolgálat weboldalán az adott ország aktuális járványügyi korlátozásairól és a beutazási szabályokról, mert ezek az egyes országok esetében eltérhetnek!

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.