Ezt mérlegeljük, ha külföldre tervezünk utazni
Aki külföldre tervez utazni a biztonságot szem előtt tartva az úti cél kiválasztásakor az aktuális szabályozásokat is figyelembe kell vennie. Ebben a kijelentésben a biztonság, a szabályozás mellett az aktuális szó is nyomatékkal bír.
2020.08.07
Szeptember 1-től üdülési szándékkal nem utazhatunk sehova külföldre. A változásokról bővebben >>
Hiszen már nem csak azt kell figyelembe vennünk, hogy a célországba milyen beutazási szabályok vannak, egyáltalán beutazhatunk-e, van-e az adott országba belépés előtti regisztráció, és annak mi a menete, hanem azzal is számolni kell, hogy a célországból hazatérve milyen kötelezettségek várnak esetleg majd ránk.
Tervezni pedig nagyon előre nem biztos, hogy tudunk, hiszen hetente történik a ki- vagy hazautazást érintő változás. Gondoljunk csak azokra, akik júliusban lefoglalták augusztus elejére, közepére a Spanyolországi utazásukat, majd pedig augusztus 6-án arról értesültek, hogy másnaptól, augusztus 7-től zöld kategóriából sárga kategóriába sorolták át Spanyolországot. Így akik ezután térnek onnan haza, az előzetes tervekhez képest plusz két hét karanténnal vagy jelentős vizsgálati összeggel kell, hogy megtoldják a nyaralási költségkeretet.
Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!
Hogyha a nagyobb biztonság érdekében alacsonyabb fertőzöttségű területen szeretnénk nyaralni, és szeretnénk a karantén kötelezettséget is elkerülni, akkor nagyon fontos, hogy amellett, hogy zöld kategóriába sorolt úti célt választunk, figyelemmel is kell, hogy kövessük az adott ország fertőzöttségi adatait. És olyan zöld besorolású ország, terület esetében, ahol látványosan megugrott a fertőzések száma, és ez a magas esetszám esetleg napról napra még növekedik is, abban az esetben számolnunk kell azzal, hogy az adott terület átsorolódik (általában egy kategóriát mozdulva) a sárga kategóriába. Így járt Spanyolország, míg ahogy eddig tűnik Franciaország ezt egyelőre megúszta. Kedvezőbb átsorolásra is volt már példa, Kanada pirosból sárgába, Portugália pedig sárgából zöld kategóriába került át.
Zöld kategóriába sorolt országok - augusztus 31-ig érvényes lista
✔ Andorra ✔ Ausztria ✔ Belgium ✔ Ciprus ✔ Csehország ✔ Dánia ✔ Észtország ✔ Feröer-szigetek ✔ Finnország ✔ Franciaország ✔ Görögország ✔ Hollandia ✔ Horvátország ✔ Izland ✔ Írország ✔ Lengyelország ✔ Lettország ✔ Liechtenstein ✔ Litvánia ✔ Luxemburg ✔ Málta ✔ Monaco ✔ Németország ✔ Olaszország ✔ Portugália ✔ San Marino ✔ Svájc ✔ Szlovákia ✔ Szlovénia ✔ Vatikánváros ✔ Dél-Korea ✔ Norvégia
Ha tehetjük a várható változások miatt rugalmasan, akár több alternatívát zsebben tartva tervezzünk, időben pedig ne nagyon előre, és válasszunk olyan szálláshelyet, amit később lemondhatunk. Szerencsére a korábbi évekhez képest a szállások nagy része is sokkal rugalmasabban kezeli a foglalásokat. Ha pedig autó helyett a légi közlekedést választanánk, akkor indulás előtt 1-2 héttel vásárolt repülőjegyek között is találhatunk kedvező árfekvésű ajánlatot.