Nyaralásra felkészülni! Görögország rejtett kincsei

Athén, Santorini, Kréta, Rodosz, Korfu – ez csak néhány a rendkívül népszerű görögországi úti célok közül. Azonban rengeteg olyan, kevésbé zsúfolt területet találunk még a mediterrán országban, ahol természeti kincseket és történelmi látnivalókat is fellelhetünk. Cikkünkben bemutatjuk Görögország rejtett kincseit – pakoljunk be strand- és túrafelszerelést egyaránt, és induljon a felfedezőút hegyeken, völgyeken, fürdőhelyeken és történelmi településeken át!

Andros

Ha nem kedveljük a turistáktól hemzsegő úti célokat, akkor Andros szigete szinte biztosan elbűvöl majd minket. A sziget nevezetessége a Tourlitis világítótorony, ami magányosan emelkedik ki az Égei-tengerből egy szikla tetején. A világítótornyot 1897-ben emelték, majd a második világháborúban megsemmisült, de az 1990-es években újra felépítették, így azóta ismét a csodájára járhatunk ennek a különleges építménynek. Ez Görögország első automatizált világítótornya, amelyhez – miután kikötöttünk a kis szigeten – egy kanyargós csigalépcsőn vezet fel az út, és a látványtól úgy érezhetjük magunkat, mintha egy másik világba csöppentünk volna. Ezután folytassuk utunkat Gavrio településén: ez a sziget egyik kikötőfalva, és a tökéletes görög nyugalom szinonimája is lehetne, ahol kiélvezhetjük a nyaralás minden percét. Ennél valamivel forgalmasabb hely Batsi, a sziget legnépszerűbb települése, ahol a hosszan húzódó homokos tengerparton éteri kikapcsolódásban lehet részünk, az éttermekben pedig kipróbálhatjuk a görög konyha legjavát. Hora – más néven Andros – a sziget fővárosa pedig gyönyörű utcácskáival, neoklasszicista épületeivel és üzleteivel varázsol el minket.

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!

Díjszámítás »

Kefalonia

Kefalonia szigete számos természet alkotta látnivalót, mesés strandokat és idilli falvakat tartogat a számunkra. Leghíresebb természeti képződménye a Melissani-barlang – kívülről zöldellő fákkal és erdővel körülvett, fentről nyitott képződmény, így folyamatosan fény éri a barlangot, amelynek a tava a nap megvilágításának hatására kristálytisztának látszik. A barlanghoz Sami vagy Agia Efimia településéről juthatunk el autóval vagy busszal, továbbá jó tudni, hogy májustól októberig látogathatjuk, a tó vizében nem fürödhetünk, és csónakkal visznek be minket oda. Kefalonia szigetén találjuk Assos falvát is, ami szintén megér egy kitérőt, ha itt járunk: a helyi kikötőben halászhajók sorakoznak, kávézókat és éttermeket is találunk, a házakat pedig mindössze néhány lépcsőfok választja el a tengertől. Az Assos-öböl fölött egy velencei kastély magasodik a domboldalon, amelyet 1593-ban emeltek, és a bejáratánál Szent Márk kőoroszlánja fogad minket. A sziget méltán híres, és Görögország gyakran legjobb strandjaként emlegetett Myrtos is kihagyhatatlan, de nem feledkezhetünk meg Kefalonia legmagasabb pontjáról sem, az Ainos-hegységről, amelynek csúcsa 1628 méter magas. Itt 5 kitáblázott túraútvonal közül választhatunk, ezek között találunk olyat, amelyen haladva akár a csúcsot is meghódíthatjuk – jutalmunk pedig a Jón-szigetek és a Peloponnészoszi-félsziget felejthetetlen panorámája.

Pélion-hegység

A Pélion-hegységet Thesszaloniki és Athén között félúton találjuk meg, a területet rengeteg tölgy- és gesztenyeerdő zöldíti, a mély szurdokok és patakok pedig még izgalmasabbá teszik a tájképet. Télen és nyáron egyaránt ellátogathatunk ide, mivel minden évszakban találhatunk itt olyan elfoglaltságot, ami kedvünkre való. Télen a köd és a hó együttes látványa különleges hangulatot áraszt, de a kültéri sportok kedvelői ilyenkor is kiélvezhetik az itt töltött időt, hiszen túrázásra és síelésre is van lehetőség. Nyáron pedig élvezhetjük a strandok nyújtotta kényelmet, továbbá érdemes kipróbálni a kajakozást és a hegyi kerékpározást, valamint 74 környékbeli görög falu várja, hogy felfedezzük őket. Séta közben térképezzük fel a macskaköves utcákat, a több száz éves kolostorokat és templomokat, csodáljuk meg a helyi házak építészeti jellegzetességeit – kőből épült házak palatetővel és panorámás kilátással az erkélyről –, és kóstoljuk meg a tradicionális ételeket.

Vikosz-szurdok

Görögország északnyugati részén találjuk ezt a rendkívül látványos természeti képződményt, ami a második legmélyebb szurdok a világon az amerikai Grand Canyon után. A szurdok sziklafalai néhány helyen 1040 méter magasságig emelkednek, és lélegzetelállító kilátást kínálnak, valamint a Voidomatis folyó szeli át a tájat, ami még varázslatosabbá teszi a panorámát. Itt található a Vikos-Aoos Nemzeti Park is, amelyet 1973-ban hoztak létre, és ritkaságokkal teli növényzete, valamint nem mindennapi állatvilága adja a hely különlegességét. Ha itt járunk mindenképpen tekintsük meg a híres kőhidakat és Zagoria bizánci kolostorait, valamint festői falvait. Könnyű azonban eltévedni ezen a területen, így csoportos utazás keretén belül érdemes ide ellátogatni.

Kosz

A görög sziget mindössze néhány kilométerre fekszik Törökország partjaitól, és már az ókorban is kereskedelmi központ volt, így ebből az időszakból származó romokat is láthatunk többek között Kos városában. Innen nem messze található az Asklepion, ahol Hippokratész képezte magát, az orvoslás istenének, Aszklépiosznak a szentélyében. Ha itt járunk, letölthetünk egy telefonos applikációt is, amelynek segítségével megtekinthetjük a szentély 3D-s rekonstrukcióit, miközben a fizikai térben is felfedezzük a látnivalót. Városnéző túránkból ne hagyjuk ki a korábbi társadalmi élet központját, az Agorát sem, amelyet már a Kr. e. 4. században kialakítottak. Amennyiben van rá lehetőségünk, érdemes felfedezni autóval a sziget más szegleteit is, például a hegyoldalra épített Palio Pyli elhagyatott falvát, ami a 11. és 19. század között a sziget fővárosa volt, azonban az 1830-as kolerajárvány után elhagyatottá vált. A hegyen találunk egy 9. századból származó bizánci várat is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a török partvidékre és az egész szigetre. Végül itt is találunk említésre méltó helyeket egy kellemes fürdőzéshez is: Agios Stefanos strandját a fehér homok és a kavics keveréke teszi különlegessé, Tigaki strandján pedig a homokos part nyugodt vízzel párosul, így kitűnő célpont családoknak.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2023. 06. 08.