Téli utazás kis kézipoggyásszal? Lehetséges!

A fapados légitársaságoknál általában nagyon kedvező áron juthatunk hozzá a repülőjegyekhez, ám ennek az az ára, hogy a nagyobb – akár feladott, akár fedélzeti – poggyászért külön kell fizetnünk. Ha nem szeretnénk plusz összeget fizetni, akkor is magunkkal vihetünk egy kis méretű kézipoggyászt, ám – kiváltképp a téli utak esetében – egy ekkora táskába kihívást jelenthet minden szükséges holmit bepakolni. Éppen ezért hoztunk néhány hasznos tippet, hogy a pakolás ne okozzon fejtörést!

2022.02.03

Rendszerezzük a bőröndöt!

Ma már számos olyan jól bevált technika létezik, amelyek alkalmazásával kisebb helyre több ruhadarabot tudunk bepakolni. Az egyik ilyen a ruhák feltekerése: a hagyományos hajtogatással szemben ezzel a technikával sokkal rendezettebb eredményt kapunk, és több ruhát be tudunk illeszteni a „bőrönd-tetris-be”. Természetesen ezt javasolt csak azoknál a ruhadaraboknál alkalmazni, amik kevésbé gyűrődnek. Ugyanezt a célt szolgálják a különféle méretű bőröndrendszerezők is, amelyek szintén elősegítik, hogy csak olyan dolgokat pakoljunk be, amikre valóban szükségünk lesz az utazás során. Az is egy jó megoldás lehet, ha előre kigondoljuk, melyik napon mit szeretnénk majd felvenni, és ennek megfelelően csak az előre összekészített szetteket tesszük be a táskába – így elkerülhetjük, hogy olyan ruhadarabokat is magunkkal vigyünk, amit aztán nem fogunk felvenni. Mivel a cipők is viszonylag nagy helyet foglalnak el a táskában, ezért, ha a rajtunk lévő cipőn kívül szeretnénk egy másik pár lábbelit is bepakolni, bátran használjuk ezt is tárolóként, és rakjunk bele kisebb tárgyakat, mint például piperetermékeket vagy ékszerdobozt. Amit semmiképpen nem szabad kifelejtenünk a táskából, az az utasbiztosítási kötvény, hiszen ez igazán nem foglal sok helyet, ellenben a biztonságunkat teremtjük meg vele. A kötvényt online is elérhetjük, ám fontos, hogy több példányban kinyomtatva, különböző helyeken – például pénztárcában, bőröndben, szálláshelyen – is legyen elérhető, így baj esetén a kötvényszámot biztosan megtaláljuk. Indulás előtt kössük meg utasbiztosításunkat a Biztosítás.hu-n, és a bőrönd bepakolásán kívül a biztosítás mellé is tegyünk egy pipát a listánkon.

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!

Díjszámítás »

Válasszunk olyan szállást, ahol kapunk törölközőt!

A törölközők – főleg, ha több méretűt is szeretnénk magunkkal vinni – nagyon nagy helyet foglalnak a kis kézipoggyászban, így könnyen előfordulhat, hogy már alig marad hely a ruháinknak, ha ezeket bepakoljuk. Emiatt a pakolás szempontjából nagyban megkönnyítheti a dolgunkat, ha olyan szállást választunk, ahol kapunk törölközőt, esetleg tusfürdőt, sampont vagy hajszárítót is használhatunk. Érdemes erről az utazás előtt megkérdezni a szállásadót, ugyanis előfordulhat, hogy a képeken vagy a szálláshely leírásában feltüntetik ugyan a törölközőt, ám valamilyen oknál fogva végül mégsem bocsájtják rendelkezésünkre. Ha megbizonyosodtunk arról, hogy melyek azok a hasznos tárgyak, amik megtalálhatók a szálláson, bátran hagyjuk otthon ezeket, ezzel is helyet spórolva a bőröndben.

A vastag ruhákat vegyük fel az utazáshoz!

Téli utazás esetén a vastag ruhák miatt érthető, hogy aggodalommal gondolunk a bőrönd bepakolására, de sok fejfájástól megkímélhetjük magunkat, ha a legvastagabb ruháinkat magunkra vesszük, és azokban utazunk. A téli kabát, a vastag pulóver, a nagy hótaposó, sapka, sál… ezek mind-mind olyan ruhadarabok, amelyek a táskában túl nagy helyet foglalnának, ám könnyedén magunkra vehetjük őket az utazás idejére. Azért is jó megoldás ez, mert a repülőgépeken általában elég hideg van, így a téli pulóverre mindenképp szükségünk lenne, a többi ruhát pedig feltehetjük az utastérben található csomagtartóba, így nem fog zavarni minket utazás közben.

Fontoljuk meg a mosás lehetőségét!

Ha hosszabb utat tervezünk, nem kell feltétlenül minden napra egy-egy különböző szett ruhát becsomagolnunk – ilyen esetekre jó megoldás lehet, ha utánajárunk, van-e lehetőségünk mosógépet használni a szálláshelyen vagy annak a közelében egy önkiszolgáló mosodában. Pár napos kiruccanásoknál ez természetesen nem szükséges, ám ha egy vagy több hétre mennénk, és nem szeretnénk az extra poggyászért fizetni, érdemes ezt a lehetőséget is megfontolnunk. Gondoljunk bele, mennyi helyet spórolhatunk, ha 10 nap helyett csak 5 napra elegendő ruhát pakolunk be, amit aztán kimosunk, és újra felveszünk.

Ne feledjük: külföldi utazás előtt minden esetben tájékozódjunk az úti célunk beutazási feltételeiről és járványügyi intézkedéseiről a Konzuli Szolgálat weboldalán.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.