Világítás a lakás egyes helyiségeiben: mire kell figyelni?
Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor otthonunk berendezését tervezgetjük – ebbe a folyamatba az egyes helyiségek megvilágításának kérdése is beletartozik, amire kiemelt figyelmet kell fordítanunk. A szobák mesterséges megvilágítása is meghatározza az adott beltér hangulatát, ezért nem árt, ha a helyiségek funkciójának megfelelően választjuk meg a lámpákat, mindamellett, hogy a praktikumra és a biztonságra is odafigyelünk. Jól látható tehát, hogy ez egy igazán összetett feladat, ezért hoztunk egy kis segítséget: mutatunk néhány szempontot, amit érdemes figyelembe venni otthonunk világításának tervezése során!
Hasonlítsa össze partnereink lakásbiztosítási ajánlatait kalkulátorunkkal!
Kezdjük az alapoknál!
Elsőre talán meglepő lehet, hogy a lakás megvilágítása mennyi tervezést igényel, ám erre valóban nem szabad sajnálnunk az időt és az energiát. Építkezés vagy felújítás esetén érdemes egy szakemberrel leülnünk és áttanulmányoznunk a ház alaprajzát, amely segítségével a bútorok elhelyezkedését, az ajtók nyílásirányát, az ablakok helyzetét és a ház tájolását is figyelembe véve tudjuk meghatározni, hogy milyen lámpákra lesz szükségünk és hova kerüljenek fel a kapcsolók. Ezután gondoljuk át, hogy az egyes szobáknak mi lesz a funkciója, ugyanis ez fogja meghatározni a szükséges izzók színhőmérsékletét: választhatunk meleg vagy hideg fényű izzókat annak megfelelően, hogy milyen hangulatot szeretnénk teremteni az adott helyiségben. Ehhez az izzó kelvin-számát kell figyelnünk, amely 5000 feletti érték esetén hideg fényt jelent, ez alatt pedig minél alacsonyabb a szám, annál melegebb fényt áraszt az adott izzó. Ezeken kívül előre meg kell fontolnunk, hogy a szobákban a központi világítóelemen kívül még milyen hangulatvilágításokkal szeretnénk kiegészíteni a tereket – mindezeket követően elkezdődhet az egyes helyiségek világításának részletes tervezése. Akkor is érdemes átgondolni a világítás átalakítását, ha használt lakást vásárolunk, vagy ha meglévő otthonunkat szeretnénk némileg átalakítani, ugyanis a megfelelő fényerősség és színhőmérséklet megtalálásával látványos változást tudunk elérni.
Nappali
A nappaliban viszonylag sok időt töltünk, a vendégeket is itt fogadjuk, sokszor pedig az étkezőasztal is a nappalival egy légtérben helyezkedik el – jól látható, hogy ennek a helyiségnek rengetegféle funkciója lehet. Emiatt nagy kihívás a világítás megtervezése is, de természetesen nem lehetetlen: válasszuk ki először a központi elemünket, ami általában egy dekoratív, a nappalihoz stílusban passzoló csillár, ezt követően pedig nézzük meg, hogy milyen kiegészítő világításra lesz még szükségünk. Jól jöhet például a kanapé mellé egy olyan állólámpa, amely állítható olvasólámpával is rendelkezik, de az esti filmezést a LED-es hangulatvilágítások tehetik kellemessé. Filmnézéshez vagy pihenéshez elegendő egy enyhe világítás is, ezért ajánlott a nappaliba szabályozható erősségű izzókat választani, amiket bármikor kedvünkre állíthatunk. A legfontosabb, hogy mindenképp legyen elegendő fény, ugyanis a túl kevés vagy gyenge világítás hosszú távon biztosan bosszúságot fog okozni nekünk. Általánosságban elmondható, hogy jobban járunk, ha a nappaliba meleg fényű izzókat válogatunk, hiszen a falak és a bútorok színeinek megválasztása mellett ezzel tudunk egy olyan miliőt teremteni, ami melegséget áraszt és ahova jól esik belépni.
Hálószoba
A hálószobában nem feltétlenül van szükségünk hatalmas fényáradatra, inkább több kisebb világítóelem játszhat szerepet a hangulatteremtésben. Itt is lehet egy központi elemünk – például egy mennyezeti lámpa vagy beépített spotlámpák –, de ne feledkezzünk meg az olvasólámpákról sem. LED-szalagot itt is bátran alkalmazhatunk az ágykeretre rögzítve, gipszkartonba süllyesztve vagy akár az ágytámla mögött elhelyezve. A nappalihoz hasonlóan a hálóba is érdemes olyan LED-szalagot választani, aminek állítható a fényereje, esetleg a színe is, így mindig a hangulatunknak megfelelően választhatjuk meg a világítást. Megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, ha a fő lámpaelemet az ágy mellől is le tudjuk kapcsolni, ám ennek a kivitelezése is külön tervezést igényel.
Fürdőszoba
Mielőtt elmélyülnénk a fürdőszoba megvilágítási lehetőségeiben, ne feledjük, hogy itt a világítótesteket víz érheti, ami komoly biztonsági problémákat vet fel. Éppen ezért tisztában kell lennünk az IP-védettség fogalmával, ami azt határozza meg, hogy egy adott műszaki berendezés milyen mértékben áll ellen a külső környezeti hatásoknak – így például a víznek. Fontos, hogy minél magasabb IP-védettségi számmal rendelkező lámpákat válasszunk a fürdőszobába, hogy teljes biztonságban élvezhessük az otthoni wellnessezés örömeit. Az IP-szám első számjegye mindig azt jelöli, hogy szilárd tárgyakkal szemben milyen mértékben védett az adott eszköz, a második pedig a vízre vonatkozik: így például egy IP65-ös eszköz por behatolásától és vízsugár ellen is védett. Ha tisztában vagyunk a biztonságra vonatkozó kérdésekkel, akkor eldönthetjük, hogy milyen típusú világításokat fogunk alkalmazni a fürdőszobában. Egy mennyezeti lámpára mindenképp szükségünk lesz, illetve a tükörvilágítás is elengedhetetlen, az utóbbi időben pedig egyre elterjedtebb a tükör előtti szekrény aljára helyezett, – akár mozgásérzékelős – LED-csík. Színhőmérséklet tekintetében jellemzően semleges vagy inkább hidegre hajazó izzókat szoktak elhelyezni a fürdőszobában.
Konyha
A konyhában értelemszerűen a legtöbb időt a konyhapultok felett töltjük, ezért a kielégítő főzésélmény érdekében fontos, hogy a pultok megfelelő megvilágítást kapjanak. Az egyik legnépszerűbb és egyben igen praktikus megoldás erre a rejtett LED-szalagok felhelyezése, ezeknél azonban figyelnünk kell arra, hogy mindenképp sínben helyezzük el őket, illetve az IP-szám ellenőrzéséről ebben az esetben se feledkezzünk meg. Ha konyhaszigetünk is van, tervezhetünk fölé mennyezeti lámpákat vagy úgynevezett függeszték lámpákat – ez utóbbi pompás dekorációs elemként is szolgálhat. Ugyanez igaz az étkezőasztalra is: ha egy látványos darabról van szó, ami kitüntetett helyet kap a helyiségben, tegyük teljessé az összképet dekorlámpákkal. Ha elősegítenénk a konyhai munkálatokat, érdemes inkább hidegebb fényben gondolkodni, ugyanis a meleg színhőmérséklet nyugtatóan hat, ám ebben a helyiségben inkább a produktivitást kell serkentenünk.
Dolgozószoba
Mivel a dolgozószobában szeretnénk a leginkább koncentrálni, semmiképp se válasszunk meleg fényű izzókat, amelyek a naplementét imitálva álmosíthatnak és gátolhatják a fókuszálást. Tervezzünk ehelyett hűvösebb fényekkel, annak érdekében, hogy minél inkább olyan érzésünk legyen, mintha természetes napfényt kapnánk. A legjobb, ha a dolgozószoba a lakás egy olyan pontján található, ahol még késő délután is világos van, de nem hagyatkozhatunk csupán erre: gondoljunk csak az őszi és téli hónapokra, amikor napközben sincs túl világos. Ha tehát szeretnénk fényekkel elősegíteni a koncentrációt, mindenképp hideg fényű izzókat használjunk a dolgozóban is.