Ingatlan építése
A lakóingatlan építéséhez igényelt hitelnek több sajátossága is van. Első és az egyik legfontosabb feltétele, hogy saját telekre magánszemélyként épüljön az ingatlan. Az építési teleknek Magyarországon kell lennie és az építtetőnek rendelkeznie kell jogerős építési engedéllyel. A lakóingatlan építési hiteleknél pozitívum, hogy az építkezés teljes finanszírozási forrását áttekinti a bank, összeveti a költségvetéssel, lehetőség szerint kizárva azt, hogy az építkezés végül pénzügyi okokból ne valósuljon meg.
A kölcsönösszeget nem egyben kapjuk meg a folyamat elején, hanem az előre meghatározott ingatlan építési szakaszokat követően, készültségi fok alapján. Ha lezárul egy szakasz, akkor a bank kiküldi a helyszínre az értékbecslőt, aki szemlét végez, és az ő szakvéleménye alapján kerül folyósításra a következő összeg. A hitel összegének felhasználását számlákkal kell bizonyítani.
A hitel maximálisan felvehető összegét nemcsak a telek forgalmi értékének függvényében határozzák meg, hanem beleszámít a rá épített befejezett ingatlan értéke is, melyet folyósításkor a költségvetés alapján, elkészültét követően pedig értékbecslői felülvizsgálat alapján állapítanak meg.
Építési hitelt az alábbi esetekben is lehet igényelni:
- tetőtér vagy padlás beépítése egy önálló lakás kialakításának céljával
- többlakásos ház, vagy társasház építésére
- illetve emelet ingatlanra történő ráépítésére.
Mikor kapjuk meg a hitel első részletét?
A bankok abban az esetben folyósítják a hitel első részletét, ha a felépítmény az értékbecslő véleménye alapján eléri a 40%-os készültségi fokot, ami azt jelenti, hogy
- van alapozás
- állnak a főfalak
- van tetőszerkezet cserepezéssel.
A folyósítás a következő 30% teljesítésére elegendő. 70%-os készültségi fok egy ingatlan esetében azt jelenti, hogy
- felépültek a válaszfalak
- beépítették a nyílászárókat
- felkerültek az ereszcsatornák
- kialakításra kerültek a gépészeti hálózatok
- kész az aljzatburkolat és a belső vakolás.
A szemlét követően kapjuk meg a következő hitelrészletet. Fontos, hogy a bank folyamatosan figyelemmel kíséri az építési munkálatokat, egészen a jogerős használatba vételi engedély megszerzéséig, ugyanis csak ebben az esetben folyósítja a hitel utolsó részletét. Ennek oka az, hogy a használatba vételi eljárás során az építési hivatal még előírhat teljesítendő dolgokat.
A többi jelzáloghitelhez hasonlóan itt is 1 és 50 millió forint között alakul az igényelhető hitel összege, de léteznek olyan esetek, amikor ennél magasabb összeget is kérhetünk. Megfelelő mértékű jövedelem és bevont fedezet esetén az építési költséget akár 80%-át is megfinanszíroztathatjuk a bankkal. A nagy értékű telek és az egyéb bevont pótfedezet(ek) segítségével csökkenthetjük az önerőt. Fedezetként minimum 4 millió forint értékű ingatlant fogadnak el a bankok, illetve a fedezet/ek értékének nagyobbnak kell lennie az igényelt hitel összegénél. Ha kamattámogatásos hitelt igényelünk, akkor ezek a feltételek módosulnak a kamattámogatás feltételeinek megfelelően.
A többi jelzálog alapú hitelhez hasonlóan itt is fontos az értékbecslő szakvéleménye a fedezeti körbe bevonni kívánt ingatlanok kapcsán. Egyszerűen fogalmazva forgalomképes ingatlan esetében, a bank hajlandó nagyobb arányban is finanszírozni az építkezést, ha az építendő ingatlan olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint például:
- jó elhelyezkedés, beosztás
- viszonylag könnyen és gyorsan értékesíthető, nem túl nagy
- legalább B energiatakarékossági besorolású.
Ebben az esetben is érdemes előminősítést kérni a banktól, és ehhez vállalni az értékbecslő díját, ugyanis sokkal kevesebbet veszthetünk így, mint abban az esetben, amikor a fedezet függvényében nem kapunk akkora hitelt, mint amekkorát szerettünk volna.